Holdfölde

7 fejezet

- Én… meredt a nőre Zero de hangja remegett.

- Mit választasz Zero – fogta a két keze közé a férfi arcát – a remény vesztett magányos életet vagy a reményekkel teli boldog életet? Rajtad múlik, melyik útra lépsz.

- Rendben. Tedd meg. Változtass át, ahogy te akarod. Formálj olyanná, amimnek lennem kellet volna – suttogta szinte.

- Ahogy kívánod Zero. De csak tudd, ha át változtatlak nincs vissza út.

- Rendben.

- Át fogsz lépni az „E” szintről és olyanná válsz, mint én. Zero ha átlépsz a halandó létből a tiszta vérükébe meg kell nekem esküdnöd, hogy soha nem fordulsz ellenem.

- Megegyeztünk.

- Nem fog ám annyira fájni. Zero bólintott és a nő ajkához hajolt. Érezte a nő levegő vételét mikor lélegzet.

- Zero amikor felbukkan a hold akkor foglak átváltoztatni. Akkor vagyok erőm teljében. Zero a nőre nézett – Ne néz, rám ilyen képel. Megesküdtem, hogy segítek és én a szavamat soha nem szegem meg. Csak pár nap Zero ne csüggedj. Addig is rendbe tudott hozni a fejedbe összekuszált gondolatokat.

- De.

- Fáradt vagyok.

- De.

- Fáradt vagyok Zero. Aludni akarok – hunyta le a szemeit a nő. Zero bólintott és felállt.

- Álmodj szépeket Bells – suttogta és a lehető leggyorsabban elment a szobából. Mikor az ajtó becsukódott a nő kinyitotta a szemét és kinézet a függöny és az ablak közötti résen. A beborult égtől nem látszottak a csillagok.

- Közeleg – suttogta.

Moyra felült az ágyába és összehúzta a szemöldökét, majd felrázta a mellette békésen szendergő férfit.

- Lucas, ébredj – rázta teljes erejével. A férfi felült és megtörölte a szemeit.

- Mi a bajod drágám? Hosszú fekete haja a hátára omlott aranysárga szemeiben megcsillant az álmosság.

- Nézd az eget. Lucas az ablak felé fordította a fejét és felmordult.

- Ahogy az várható volt közeleg az idő.

- Rettegést érzek a levegőben. Vibrálnak az erők – Lucas felé fordult – félek – suttogta.

- Ne félj, én itt leszek melletted. Ahogy azt már megesküdtem neked. ölelte magához a nőt. A hajnak sugarai meg világították a szobát. – de most jobb, ha pihenünk, hogy fel tudjuk tartani az álcánkat.

- Persze. De ugye itt maradsz velem.

- Természetesen drágám. Itt leszek.

Yuuki oldalra fordult és magzat pózba bújt a takaró alá. Nem tudott aludni. Mindig, ha lehunyta a szemét azt látta, hogy Zero és az lány ölelkeznek. Sokat gondolkodott és arra jutott, hogy gyűlöli a lányt. Teljes mértékben ellenszenves neki. Főleg azóta, hogy megtudta, hogy Aidouval volt randevúja. Erre a gondolatra még mérgesebb lett.

- Képes két fiúval járni… milyen ez már – dünnyögte maga elé. Kinézet az ablakon a napfény elvakította, de nem törődött vele. Felkelt és az ablakhoz ment. Még éppen idejében, hogy lássa Zerot aki az ő ablakát figyeli. Ősze szorult a gyomra. Látott valami szomorúság félét a fiú szemébe, amitől sajogni kezdet a szíve.

- Zero – suttogta. Mind, ha a fiú meghallotta volna össze rezzent. Yuuki reménykedve lépet, előrébb de akkor meglátta a fiú nyakába ugrott Annabellst. Yuuki szeme felizzott. Hivatalosan is gyűlölte.

- Utállak – mondta Yuuki a lánynak címezve ekkor a lány feléje fordult és gonoszan elmosolygott megijesztve a vámpírt.

Aidou lehunyta a szemét és maga elé képzelte Annabells képét és elmosolygott. Valami meg magyarázhatatlanokból tetszet neki a lány.

- Bells – ízlelget a nő nevét. – ki vagy valójában? Emlékezet vissza a lány remény vesztett könyörgésére.  – Mi akarhatott Kaname mester tőle. És miért van közöttük az a feszültség? Ült fel Aidou. – nem kérdezhetek csak úgy rá. Főleg, hogy a mester figyel – mondta magának a fiú. – Hogy beszélhetnék vele. Fogta a fejét a fiú. Ekkor valaki megkopogta az ablakát. Kissé összerezzent, de oda ment. Elrántotta a függönyt és a legnagyobb meglepetésre Bells volt a párkányán.

- Bells? Kérdezte.

- Még is ki lenne? Akatsuki?

- Ő még lenn van, a szalonban olvas.

- Az nagyon jó. Engedj be te hülye vagy észrevesznek. Aidou gyorsan matatni kezdet a zárral és gyorsan kinyitotta. Bells belépet és elhúzta a függöny.

- Mit keresel itt?

- Ma nincs suli. Így hát át léptem, míg a sárkány alszik. Nem maradhatok sokáig. Jól figyelj rám Hanabusa…

- Hu, megkedveltél…

- Kuss. Ma este kimenőt kaptok ugye?

- Igen.

- Gyere a szobámba. Nyitva hagyom az ablakom. Feltétlenül gyere el. Beszélnem kell veled. Életbe vágó. Oké?

- Rendben. Bólintott. Annabells megfordult és már rá lépet az ablakpárkány mikor visszanézet.

- És Aidou – a fiú csalódottan nézet rá – ne szólj senkinek.

- Rendben. Bells rá mosolygott és kiugrott. Aidou utána nézet és figyelte hogyan mászik le az egyik dísz oszlopon. – Még is ki a fene vagy? Kérdezte magában a fiú.

- Azt mondtam tünés – Próbálta túl kiabálni az őrjöngő tömeget Annabells, mikor kinyílt a holdszálló fő kapuja. A lányok undorodva meredtek a lányra és mit sem törődve vele elmentek mellette. Az egyik lány csapat fel is lökte egy hatalmas – Aidou álmunk – kiáltás kíséretében. Annabells várta, hogy a földre kerüljön, de nem történt meg. De még a nép is elhallgatott, mint ha elvágták volna a sikoltozásokat. Annabells felnézet és Aidou mosolygó fejszerkezetébe ütközött.

- Hanabusa? Kérdezte.

- Még is ki lenne? Kacagott fel és felállította – remélem nem okoztak benned kárt – nézet élesen a lányokra, akik mély depresszióba vonulva rohantak el a közeléből.

- Köszi… jól vagyok. Nem eset kár bennem… és Hanabusa.

- Igen?

- Elengednél végre, Elég kényes helyzetbe hozol – Intette a fejével a nappalis diáklányokra, akik elvörösödött szikrázó pillantással meredtek rájuk. Az éjjelisek csak vállat vontak és elindultak.

- Ó, bocsánat. Lépet hátrébb, de nagyon lassan húzta le a kezét a nőről. Megfogta a nő kicsin kezét egy kicsit megszorította gyengéden és elment – még találkozunk… Bells.

- Annabells… Aidou.

- Hát ez mi volt – lépet melléje Zero és kíváncsian nézte a vissza-vissza, tekintő vámpírt.

- Semmi különös – pirult el kicsit a lány és elindult.

- Aha, én meg ember vagyok teljesen. Beszélj. Annabells megtorpant és felnézet a férfira.

- Te élvezed azt, hogy szenvedek ugye? Kénytelen vagyok elviselni annak a fiúnak a zaklatásait holmi olyan csekély ok miatt, hogy véletlenül sem romoljon meg. Jobban mondva ne hogy a sötét oldalra álljon át… drága padavanom. Zero felkacagott.

- Bocsika jedi mester nem tudtam, hogy ennyire zavarba ejtő tud lenni az erő közted és Aidou között. Annabells vicsorgott.

- Ha tovább folytatod Zero gondoskodom róla, hogy holnap térdig érő rikító baba rózsaszínű hajnal ébredj egy „imádlak éjjelisek” tetkóval a homlokod közepén. Zero összehúzta a szemöldökét.

- Persze angyalom persze. Pont rá fogsz érni mikor ma randevúd, lesz Aidouval a szobádban.

- És te ezt honnan tudod?

- Aidou volt kedves közölni velem, teljes gúnnyal. mind, ha azt hinné, ha elmondja, féltékenységi dührohamot kapnák. Szerinted azt hiszik, hogy mi – mutatott Annabellsre majd magára értetlenül – együtt vagyunk.

- Milyen szépen fogalmaztál életem habos pitéje cseresznyével a tetején. De félretéve a hülyeséget meglehet, hogy tényleg azt hiszik – gondolkodott el a lány – pedig nem vagy az esetem.

- Sejtettem. Neked a kék szemű szőke vámpír Aidou Hanabusa egyed jön be – a nő fejbe kólintotta. – Hé

- Ha tényleg ebben a gyalázatos hitben vannak, hogy egy magad fajta hülye gyerekkel randizok, akkor már értem miért néz folyton olyan ellenszenvesen Yuuki.

- Yuuki? Annabells összecsapta a tenyerét.

- Értem már – kacagott fel démonian a lány még Zerot is megijesztve.

- Jól vagy?

- Hát persze – villant fel a lány szemében valami démoni láng – Yuuki azért ilyen, mert megeszi a féltékenység. Van még reményed Zero, hogy elhalászott Kurantól a húgát. Ma még beszélnem kell Aidouval de mikor feljön, az első telihold megkezdjük a szertartást. Hamarosan te is olyan leszel, mint én még talán erősebb is. Csapot Zero mellkasára a nő – ha a hold virágozni fog eljön neked a remény.